Ajtócsere vagy ajtófelújítás – melyiket válasszam panellakásban? 

ajtó felújítás vagy ajtó csere

A panellakások esetében gyakran felmerülő kérdés, hogy miként lehet az ajtócserét vagy felújítást minél rövidebb idő alatt lebonyolítani. Továbbá egyedi, panellakásokra jellemző szempontokat is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a végeredmény olyan legyen, ahogy megálmodtuk.

A cikkünkben bemutatjuk, hogy:

  • Melyek azok a sajátosságok panellakás esetén, amelyeket figyelembe kell venni a tökéletesen illeszkedő beltéri ajtók érdekében?
  • Panellakásban ajtócsere vagy ajtófelújítás a jobb választás?
  • Hogyan kerülhető el a bontás az ajtófelújítás során?

Emellett bemutatjuk a német Portas módszert, amely segítségével a Perfekt-Mór csapata bontás nélkül képes lebonyolítani a panellakások beltéri ajtó felújítását.

Panellakás felújítása: tulajdonságok, amiket érdemes figyelembe venni

A panellakásokat az éleik összeragasztásával építik fel, akárcsak egy kártyavárat. A legtöbb panellakásnál a falak vastagsága különböző, a nagyobb horderejű felújítási munkálatoknál emiatt elvárás lehet a statikai engedély, valamint az építésügyi hatóság áldására és a lakóközösség türelmére is szükségünk lesz. Éppen ezért kevesen vágnak bele falbontással járó munkálatokba, inkább esztétikai felújítással igyekeznek modern stílust, fiatalos környezetet teremteni otthonukban.

Sok panellakás tulajdonos nincsen tisztában azzal, hogy az elavult, házgyári beltéri ajtók cseréje megvalósítható lehet akár bontás nélkül is. Ezért sok esetben a szépen felújított panellakásban több mint 30 éves kopott, vagy házilag átfestett, rosszul illeszkedő beltéri ajtók éktelenkednek, amelyek már koránt sem alkalmasak a hangok vagy a levegő szigetelésére.

Csere vagy ajtófelújítás?

Felújításnál érdemes azzal számolni, hogy a meglévő ajtókat a szakemberek magukkal viszik, a felújítás és a beszerelés pedig akár több napot is igénybe vehet.

A beltéri ajtóink csiszolással, új vasalatokkal, modern kilinccsel és díszléccel új életre kelhetnek. Emellett a cserénél költséghatékonyabb megoldás lehet felújítás a jelenlegi, növekvő alapanyagárak mellett. Ajtófelújításra akkor van lehetőség, ha az ajtólap és a keret viszonylag jó állapotban vannak, lepattogzott róluk a festék, esetleg tönkrement a vasalat, vagy nem zár jól a régi ajtó. Ha a régi faajtók megvetemedtek, és az anyag rothadásnak indult, akkor jobban tesszük, ha az ajtócsere mellett döntünk.A Perfekt-Mór szakértői a Portas ajtófelújítás mószerével a munkálatokat bontás nélkül elvégzik panellakásában.

ingyenes helyszíni felmérést kérek ajtó csere vagy felújításhoz

Ajtófelújítás panellakásban rövid idő alatt: hogyan?

A saját nyugalmuk és a jó szomszédi viszony érdekében a legtöbben szeretnének minél előbb túlesni az ajtócserén vagy felújításon, ezért leveszik a jónak vélt ajtóméreteket, telefonon diktálják az adott szakembernek, és már be is rendelik az új ajtókat. Ajtófelújítás esetén pedig jönnek az ajtósok, és magukkal viszik a régi nyílászárókat.

Ilyenkor sok esetben a megbízott fél a beépítés során szembesül vele, hogy a panellakás adottságai bizony nem teszik lehetővé a megvásárolt ajtók azonnali, vagy éppen bontás nélküli beépítését. A régi ajtók pedig hiába estek át esztétikai felújításon, ugyanúgy nem illeszkednek a keretbe, ezért a huzatos ajtóktól sem sikerült megszabadulni.

Ennek hátterében 3 ok húzódhat:

1. probléma: A panellakásokra jellemző kiskávás kialakításhoz sokszor nagyobb takarólécek szükségesek.

2. probléma: A régi panellakásoknál a beltéri ajtókat gyakran vaskarmok segítségével rögzítették. Ezek helyén hiányzik majd egy darab a falkávából, ezt gipszeléssel érdemes kijavítani a tökéletes eredmény érdekében.

3. probléma: A panellakások ferde falai vagy a fürdő- és az előszoba közötti padlószint különbségek miatt egyedi méretre kell igazítani a régi ajtókat, hogy tökéletesen illeszkedjenek. Extrém esetben a falakhoz és a padlóhoz kell hozzányúlni. 

Ezek mind-mind olyan problémák, amelyeket egy alapos, előzetes helyszíni felmérés alkalmával ki lehet küszöbölni. 

A Perfekt-Mór csapata egy előre egyeztetett konzultáció során felméri az ajtók és a falak állapotát, majd az adottságok ismeretében pontos ajánlatot és határidőt kalkulál a Megrendelő számára. 

ajtó csere előtt a szín kiválasztása szakértő segítségével
Színek kiválasztása közben…

A megfelelő előkészületeknek köszönhetően az ajtófelújítás akár egy nap alatt lebonyolítható. Nagyobb felújítás esetén a pontos kalkuláció miatt könnyedén összehangolható a többi munkálattal. Amíg a többi szakember dolgozik, kollégáink előre egyeztetett időpontban megérkeznek a helyszínre, és magukkal viszik régi ajtóit, melynek felújítása saját műhelyünkben, professzionális szerszámok (például csiszológép) által történik.

Miért lehet bontás nélkül elvégezni a munkálatokat?

A Perfekt-Mór bontás nélküli módszere: a Portas ajtófelújítás előnyei

A Portas módszer egy professzionális német technológia, mely során a felújított ajtószerkezetet a meglévő keretre helyezzük el. A felmérés során a régi tokszerkezeretről pontos méreteket veszünk, a tok hibáit a helyszínen kijavítjuk, a felületét átcsiszoljuk és PORTAS burkoló anyaggal fedjük be. Így az ajtófelújítás bontás nélkül kivitelezhető: anélkül, hogy a lakás hetekre építési területté változna. 

Milyen előnyei vannak a Portas ajtófelújításnak?

1. Tökéletesen illeszkedő ajtók

Minden panellakás különböző, ám az alapos helyszíni felméréssel kiküszöbölhetők a panellakás tipikus problémái. A régi ajtók a Perfekt-Mór korszerű műhelyében nemcsak esztétikai felújításon esnek át,  hanem méretre is igazítjuk őket, a felület és az élek csiszolása mellett. A frissen burkolt, felújított ajtó a beszerelés után tökéletesen illeszkedik majd a helyszínen felújított ajtótokba. 

2. Teljesen egyedi, újszerű ajtók

Sokan azért nem mernek a felújítás mellett dönteni, mert nem elégedettek a régi ajtó adottságaival, például a kilinccsel vagy az üvegberakással. Műhelyünkben az ajtóról eltávolítjuk a régi kilincset, zárat, pántot, üveget, és akár teljesen új külsőt kölcsönzünk neki az Ön elképzeléseinek megfelelően. Az ajtó színét tetszés szerint választhatja ki színskálánkból. Emellett az ajtókilincset, a díszlécet és az egyéb tartozékokat is kiválaszthatja a helyszínen katalógusunkból. Akár az ajtó elavult üveglapja is lecserélhető modern üvegfelületre, melynek fényáteresztő hatása szintén tetszőleges.

beltéri ajtó szakszerű felújítása
Az Ön által kiválasztott színű burkolattal új életre kel a régi ajtó

3. Költséghatékony ajtófelújítás

készülnek (750×2100/900×2100/1000×2100) készülnek. Ám a panellakások beltéri ajtónyílásai ezekkel a méretekkel sok esetben köszönőviszonyban sincsenek. Új, egyedi méretű ajtót gyártatni ezért költségesebb megoldás, mint a régi ajtók felújítása és méretre igazítása. 

A növekvő anyagárak miatt a panellakás felújítási költségeit egyébként is nehéz tartani, ezért is költséghatékonyabb megoldás az ajtócserével szemben a régi ajtók felújítása. A felújítandó ajtókat teljes mértékben átalakítjuk, így kedvező áron akár teljesen új stílust kölcsönözhet otthonának. A bontás nélküli Portas módszerrel olcsó az ajtófelújítás, ugyanis megspórolhatja az utólagos burkolás és a festés költségét is.

4. Nem csak lakásfelújításkor

A bontási munkálatok következtében a csempe és a járólap könnyen megsérülhet. A bontás és beépítés során nagyon gyakori probléma, hogy a csempéből kisebb-nagyobb darabok törnek le. A sérült csempéből gyakran nincs tartalék, ami a wc, fürdő, konyha esztétikáját ronthatja. De bejárati ajtó felújításakor sérülhet például az előszobai tároló vagy a beépített szekrény, a tárolórekeszben hosszú ideig megálló por pedig ártalmas lehet szervezetünkre.

Mivel az ajtófelújítás bontás nélkül kevesebb kosszal és javítási munkálattal jár, így rövid idő alatt modernizálható a lakás, pusztán az ajtók stílusváltásával.

szeretnék ajtófelújítást

Összegezve

Az ajtófelújítás jó választás olyan beltéri ajtók esetén, amelyek viszonylag jó állapotban vannak, mindössze egy kis csiszolásra, új burkolatra és modern tartozékokra van szükségük. A Portas módszernek köszönhetően a régi, rosszul záródó ajtók tökéletesen fognak illeszkedni, így javul a szoba hő- és hangszigetelése is. Az alapanyagárak emelkedése miatt az ajtófelújítás árban kedvező megoldást jelent. A bontás nélküli megoldásnak hála nincs szükség költséges utómunkálatokra sem.

KÉRJEN, INGYENES HELYSZÍNI FELMÉRÉST ÉS KONZULTÁCIÓT AZ ALÁBBI GOMBRA KATTINTVA!

ajtófelújításhoz ingyenes helyszíni felmérés